Idézet tőle: Szikora Mihály ekkor: 2019.12.06., 14:11Szomorú dolog, de úgy gondolom beszélnünk kellene arról, szükségét látjátok-e annak, hogy elhunyt bajtársunk temetésén ne csak egyénileg, de mint szervezet is megjelenjünk.
Az elmúlt hónapok során több volt sorkatona bajtársunk búcsúztatásán elhangzott a katonai szolgálatra való visszaemlékezés, a feléledő bajtársi szolidaritás, a baráti találkozókon való részvétel öröme. Ezek a személyes élmények engem arra inspirálnak, hogy tehetnénk olyan egyszerű jelképes gesztust, amivel mint szervezet is búcsúznánk volt bajtársunktól.
Ilyen gesztus lehetne például a szertartáson a Társaság nevében elhelyezett virágcsokor, vagy koszorú, illetve a Magyar Takarodó elhangzása.
Tudom, hogy nem egyszerű ezt végrehajtani. Nincs meg az értesítési rendszer, gyakran késve jut tudomásunkra a szomorú hír. az ország 38 településén nem is tudunk adott időben ott lenni.
De ahol ez kivitelezhető, vigyünk virágot az elhunyt sírjára, a családdal és a szertartást végzővel beszéljük meg, hogy a búcsúztatás a sírhelynél a Magyar Takarodó elhangzásával érjen véget. Ehhez egy olyan bajtársunk kell, aki ezt megbeszéli, és mondjuk az "okostelefonjára" felvett Magyar Takarodót adott pillanatban lejátssza. Olyan gesztust tehetünk ezzel, ami a visszamaradottak gyászát enyhítheti és megerősítheti azt a bajtársi szolidaritást, ami összetart bennünket.
TISZTELETTEL VÁROM VÉLEMÉNYETEKET!
Szomorú dolog, de úgy gondolom beszélnünk kellene arról, szükségét látjátok-e annak, hogy elhunyt bajtársunk temetésén ne csak egyénileg, de mint szervezet is megjelenjünk.
Az elmúlt hónapok során több volt sorkatona bajtársunk búcsúztatásán elhangzott a katonai szolgálatra való visszaemlékezés, a feléledő bajtársi szolidaritás, a baráti találkozókon való részvétel öröme. Ezek a személyes élmények engem arra inspirálnak, hogy tehetnénk olyan egyszerű jelképes gesztust, amivel mint szervezet is búcsúznánk volt bajtársunktól.
Ilyen gesztus lehetne például a szertartáson a Társaság nevében elhelyezett virágcsokor, vagy koszorú, illetve a Magyar Takarodó elhangzása.
Tudom, hogy nem egyszerű ezt végrehajtani. Nincs meg az értesítési rendszer, gyakran késve jut tudomásunkra a szomorú hír. az ország 38 településén nem is tudunk adott időben ott lenni.
De ahol ez kivitelezhető, vigyünk virágot az elhunyt sírjára, a családdal és a szertartást végzővel beszéljük meg, hogy a búcsúztatás a sírhelynél a Magyar Takarodó elhangzásával érjen véget. Ehhez egy olyan bajtársunk kell, aki ezt megbeszéli, és mondjuk az "okostelefonjára" felvett Magyar Takarodót adott pillanatban lejátssza. Olyan gesztust tehetünk ezzel, ami a visszamaradottak gyászát enyhítheti és megerősítheti azt a bajtársi szolidaritást, ami összetart bennünket.
TISZTELETTEL VÁROM VÉLEMÉNYETEKET!
Idézet tőle: Deleted user ekkor: 2019.12.07., 15:35Ilyen felemelően szép szándék ellen még érvelni is kegyeletsértés lenne. Nem is érvelésnek szánom, csak racionalitások miatt is felvetődik a kivitelezésben jó néhány nehézség. Mivel a megvalósításban szinte mindig ugyanazok személyek vesznek részt egy idő után nem biztos, hogy teljes részvéttel vennének részt a szertartáson, mint talán kötelező jelleget éreznének. Azt viszont már feladatként értékelnék. És személyes beszélgetések tapasztalata szerint aki egyáltalán ebben a korban hajlandó temetésre járni, azok is csak azokéra akikkel a katonaidejük alatt is személyes jó barátságban voltak. Viszont a fenti gondolatok ellenére is, ha tehetem részt veszek úgy a kivitelezésben mint a búcsúztatásban.
Üdvözletem minden volt és jelenlegi bajtársaimnak!
Tibó
Ilyen felemelően szép szándék ellen még érvelni is kegyeletsértés lenne. Nem is érvelésnek szánom, csak racionalitások miatt is felvetődik a kivitelezésben jó néhány nehézség. Mivel a megvalósításban szinte mindig ugyanazok személyek vesznek részt egy idő után nem biztos, hogy teljes részvéttel vennének részt a szertartáson, mint talán kötelező jelleget éreznének. Azt viszont már feladatként értékelnék. És személyes beszélgetések tapasztalata szerint aki egyáltalán ebben a korban hajlandó temetésre járni, azok is csak azokéra akikkel a katonaidejük alatt is személyes jó barátságban voltak. Viszont a fenti gondolatok ellenére is, ha tehetem részt veszek úgy a kivitelezésben mint a búcsúztatásban.
Üdvözletem minden volt és jelenlegi bajtársaimnak!
Tibó
Idézet tőle: Szikora Mihály ekkor: 2019.12.07., 16:02Köszönöm szépen a választ! Ötlet szintjén vagyunk, a kivitelezés még nincs kitalálva, akár egyéni módon is megvalósítható. Abból indultam ki, az egy településen lakó egykori bajtársak általában ismerik egymást, ha pedig a Társaság, vagy azonos alakulat tagja, akkor meg biztosan. Nagy az esélye annak, hogy akár véletlenül is találkozhatunk az elhunyt családtagjaival és megemlíthető nekik a szándék. Nem kijelölt személyben gondolkodok, szinte biztos, hogy valaki egyébként is elmenne a temetésre és akkor ő lenne az, aki képviseli a Társaságot.. Ha pedig igenlő választ kapott, letölti telefonjára a zenét, adott pillanatban lejátssza. Nem kell dübörögni, a telefon hangereje elegendő. Ha nem, akkor nem.
Köszönöm szépen a választ! Ötlet szintjén vagyunk, a kivitelezés még nincs kitalálva, akár egyéni módon is megvalósítható. Abból indultam ki, az egy településen lakó egykori bajtársak általában ismerik egymást, ha pedig a Társaság, vagy azonos alakulat tagja, akkor meg biztosan. Nagy az esélye annak, hogy akár véletlenül is találkozhatunk az elhunyt családtagjaival és megemlíthető nekik a szándék. Nem kijelölt személyben gondolkodok, szinte biztos, hogy valaki egyébként is elmenne a temetésre és akkor ő lenne az, aki képviseli a Társaságot.. Ha pedig igenlő választ kapott, letölti telefonjára a zenét, adott pillanatban lejátssza. Nem kell dübörögni, a telefon hangereje elegendő. Ha nem, akkor nem.
Idézet tőle: Vincze György ekkor: 2019.12.10., 08:14Szerintem mindig a közelben lakókat kell megkeresni,hogy miképpen vesz részt azt a helyzet döntse el!
Szerintem mindig a közelben lakókat kell megkeresni,hogy miképpen vesz részt azt a helyzet döntse el!
Idézet tőle: Szikora Mihály ekkor: 2019.12.10., 10:32Erről van szó, persze más ahol többen laknak, és más ahol egyedül lakik valaki. A lényeg, hogy szűkös lehetőségeink ellenére figyeljünk egymásra!
Erről van szó, persze más ahol többen laknak, és más ahol egyedül lakik valaki. A lényeg, hogy szűkös lehetőségeink ellenére figyeljünk egymásra!