A SZEGZÁRD Veterán Vegyészek Baráti Társasága vezetősége szervezésében szerény külsőségek között, – a vártnak megfelelő, de az elvárhatónál talán alacsonyabb létszámban – koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztünk október 31-én Szekszárdon a VSF Emléktáblánál.
A Baráti Társaság elnöke rövid megemlékezésében felidézte, hogy hat évvel ezelőtt, amikor a század volt katonáinak bajtársi közössége elkészíttette az emléktáblát, tudtuk, hogy a későbbiekben sem hagyhatjuk azt magára, és erkölcsi kötelességünk megemlékezni alegységünk születésnapjáról és megszűnése dátumáról.
Ebben az évben különös jelentőséget ad a napnak, hogy pontosan 50 éve, 1973. október 31-én fejeződött be Kiskőrösön az 5. önálló vegyi-, sugárfelderítő század felszámolása.
A 2018. május 26-án ünnepélyes keretek között felavatott emléktáblán az emlékezés koszorúit a Baráti Társaság képviseletében Szikora Mihály és Rácz József, az egykori vegyi-, sugárfelderítő katonák bajtársi közössége nevében Erőss Ede, Csikós Attila és Potyondi Pál helyezték el.
A koszorúzást követően a jelenlévők a Halottak Napjához közeledve gyertyát gyújtottak elhunyt bajtársaink emlékére