Évzáróként

Bízunk a reményteljes új évben

Nehéz egy olyan évet zárni, mint a 2020. volt, hiszen nem arra készültünk, amiben végül részünk lett.

Év elején még tele voltunk bizakodással, nagy reményekkel készültünk jubileumi rendezvényünkre.

Aztán sorba jöttek a tevékenységünket nagyban befolyásoló hírek, majd – ami aztán döntő volt -, a COVID megjelenése és terjedése.

Sokat vívódott a vezetőségünk, hiszen a szervezés oldaláról gyakorlatilag minden készen állt az V. VSFT sikeres megrendezésére. Szinte az utolsó pillanatig bíztunk abban, hogy
mégiscsak összejöhetünk arra a pár órára.

A fő szempont azonban akkor is tagjaink egészségének óvása volt és marad.

Tudtuk, hogy a veszélyeztetett korba tartozunk és akkor úgy ítéltük meg – ha a szekszárdi helyzet meg is engedné -, nem tudjuk kizárni egy esetleges behurcolás, ennek következtében fertőződés lehetőségét.

A májusi igen nehéz döntés után, a szeptemberi újabb halasztás sajnos már szinte rutin döntés volt, amihez nagy segítséget kaptunk tagjainktól.

Biztató, hogy a mai napig – legalább is tudomásom szerint – nincs olyan tagunk, aki a COVID következtében betegedett volna meg.

Öröm az ürömben, hogy létrejött Szekszárd MJV Önkormányzata és SZEGZÁRD Veterán Vegyészek Baráti Társasága között az Együttműködési Megállapodás, ami a jövőbeni közös munka alapja lehet.

Társaságunk újból megválasztott vezetősége bizakodó, és azzal számol, hogy 2021-ben, az 5. önálló vegyi-, sugárfelderítő század megalakulása  60. évében mindenkivel épségben, egészségben találkozhatunk az V. Vegyi Sugár Felderítő Találkozón.

Betegség- és eseménymentes, sikeres, boldog új évet kívánok!

                       Vigyázzatok Magatokra, szeretteitekre, bajtársainkra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük